8. lecke

8. LECKE

NOVELLÁK

Üdvözletem!

A cím alapján nem kell elmagyaráznom, miről is fogok mesélni Nektek. Mostantól komolyabban fogunk írni, abbahagyjuk az alapozó témák boncolgatását. Végre! ;)

Kezdjük a leges-legelején:

Mi az a novella?

Legtömörebben így fogalmazhatnánk meg: rövid történet. Ha azonban kicsit bővebben ki szeretnénk fejteni, akkor azt mondhatjuk:

Olyan rövid terjedelmű történet, amely egyetlen fő esemény körül forog, cselekménye viszonylag gyors lefolyású, kevés szereplőt mozgat, és végül legtöbbször csattanóval zár.

Vegyük csak szépen számba a fent említett szempontokat:

• Terjedelem:

Lehet egy oldal is, de három, négy, tíz, vagy akár húsz is. Nincs konkrétan meghatározva, hogy egy novellának nem lehet öt oldalnál hosszabbnak lennie, de azért ötven oldalas novellával is ritkán találkozik az ember. Az inkább már kisregény, mint novella, még akkor is, ha a határok elmosódnak.

• Cselekmény:

Fontos, hogy a fő szál viszonylag könnyen érthető legyen, főleg akkor, ha a művünk a rövidebb fajtákból kerül ki. Ha túlbonyolítjuk a történéseket, akkor az olvasó semmit sem fog érteni az egészből. Viszont kisebb mellékszálakkal – abból sem sokkal – kiegészíthetjük a sztorit. Mivel a terjedelméből kifolyólag nem olvassuk olyan sokáig, mint egy regényt, ezért le kell egyszerűsíteni benne a dolgokat.

Mire gondolok?

Nem kell feltétlenül megadni a főszereplő jellemét, elég pár ismertető szó róla. A kinézete sem a legfőbb szempont, de természetesen elmondhatjuk, hogy alacsony, és barna haja van, de az már lényegtelen, hogy van a hátán egy anyajegy – mondjuk ez relatív: ha egy történetben annak az anyajegynek fontos szerepe van, akkor bele kell írnunk, de amúgy tényleg felesleges. Egy novellának nem arról kell szólni, hogy bemutatunk valakit. A cselekmény elmesélése, vagy az azt mozgató fő érzésnek a megjelenítése a cél.

• Szereplők:

Természetesen van egy főszereplőnk, akinek a bemutatását, mint az előbb is mondtam, nem kell túlrészletezni. Ezen kívül vannak mellékszereplők, akiket én két csoportba szoktam besorolni:

· aktív – egyértelműen szerepe van a történetben, meg is szólalhat, de lehet ő egy útkereszteződésben forgalmat irányító rendőr is, aki mellett el kell haladnunk ugyan, de nem mond szöveget.

· inaktív – ők azok, akik csak említés révén kerülnek szóba, de nem jelennek meg úgy, mint valós szereplő, miközben azok.

Példa:

Tegyük fel a főszereplő (hívjuk Juliskának, az közvetlenebb) azt mondja, hogy:

„Ma azért nem mentem suliba, mert a doki azt mondta, hogy mandulagyulladásom van, és itthon kell maradnom.”

Ilyen esetben a doki egy közvetett szereplő, mert nincs aktív szerepe a történetben, kivéve, ha azt nem írtuk meg előtte, hogy Juliska ellátogat az orvosi rendelőbe.

Ha szöveget mondatunk velük, akkor azt egy másik szereplő által tudatjuk az olvasóval: vagy az a bizonyos szereplő mondja el, vagy ha éppen a mi Juliskánkról van szó, akkor a gondolatain keresztül is közölhetjük az információt.

• Lezárás:

Mint feljebb is írtam, legjellemzőbb a csattanó, amellyel elérhetjük, hogy a novella egy fordulattal érjen véget. Ez a fordulat lehet hirtelen és kevésbé hirtelen is, az attól függ, mennyire akarjuk elgondolkodtatni az olvasót a „Vége”-felirat után. De persze, ahogy mást sem, ezt sem szabad túlzásba vinni. Erre is van egy tökéletes példám, de ezt leginkább úgy tudom szemléltetni, ha megmutatom az adott szöveget.

Példa:

A Pokoli báléjszakák című könyvből szeretnék példát hozni – és bizony negatívat. A második novella legvége egy érdekes résszel zárul.

A legjobban egy scan-képpel tudom megmutatni nektek. Hát íme: [link]

Ne kérjétek, hogy a következő oldalt is mutassam meg, ugyanis azon az égadta világon semmi sincs. Lapozol, és csak üresség van előtted. A történetnek itt van a vége… picikét meghökkentő lezárás… Részemről én még el tudtam volna képzelni legalább egy záró gondolatot, de ez már nem adatott meg… kár. Mondjuk sokat nem segített volna rajta, mert a főszereplő is egy felrúgni való, akaratos kis görcs, az alapötlet is túllépi az „elfogadhatóan agyament” határait, úgyhogy ez egy maximálisan negatív példa. Vannak benne olyan részek, amelyeket a jobb írók még fiction-be se írnának bele… Egy szóval: gáz.

Egyébként, ha valakinek van lehetősége, akkor olvassa el: Lauren Myracle: A virágcsokor.

A lezárásnak még lehet egy másik formája is, ami olyan, mint amilyen a regényeknél fordul elő legtöbbször. Tájleírás és egyéb színező motívumok is megjelenhetnek itt, így szép kerekre faragva a befejezést.

Egyéb jellemzői:

Mit tartalmaz?

Mindent, amit egy nagyregény is tartalmazhat, csak nem mindegy a mérték.

· A leírásokból a tájleírást nem muszáj lerövidíteni, mivel jó dolog megmutatni a környezetet, de az érzelmekkel spórolhatunk. Mellőzhetjük az egy oldalas ömlengéseket, bőven elég, ha jóval kevesebb sorban mutatjuk be. Ilyenkor emlékezzünk erre: „a kevesebb néha több”. De vigyázzunk, hogy közben a minőséget ne vonjuk meg az olvasótól!

· Párbeszéd és leírás között is tartani kell a megfelelő arányt, ami nem mindenhol ugyanannyi. Egy bemutató résznél sokkal több a leírás, ahogyan egy beszélgetésnél sem kell minden mondat után leelemeznünk a társalgók arcát. Az a bizonyos arány összességében értendő, nem oldalanként. Viszont sokkal kellemesebb, ha nem három oldal színtiszta leírás után kell három oldal párbeszédet olvasni – nagyon frissítően hat, ha ezek a panelek keverednek, és egy kellemes ritmushoz igazodva váltogatják egymást.

· Eszmefuttatások és gondolatok – ezekből nem szokott olyan sok lenni, de néha ezek is előfordulnak, főleg, ha E/1-ben íródik a mű. Az egyszerű gondolatok gyakoribbak, viszont általában rövidek.

Melyik szemszögből írjuk?

Teljesen mindegy, hogy E/1, vagy E/3 az a szemszög, amit választunk, de azt a végéig tartani kell. Nagyon ritka alkalmakkor ezek keveredhetnek, de arra mindig nagyon komoly okot kell találni.

Példa:

Daniel Keyes: Az ötödik Sally című regénye.

A történet egy többszörösen hasadt személyiségről, Sallyről szól, akinek az egyik személyisége Derry. Derry a „mesélő", vagyis ő E/3-ban meséli el, hogy a többi személyiséggel mi történik, de a saját dolgait E/1-ben mondja. Az ok teljesen indokolt, és a történet jól érthető.

Ideje?

Múlt időben szoktuk írni a történeteket, de az Evermore például jelen időben íródott. Az írónő viszont meg is tartja végig a jelen időt. Az ilyenekkel viszont vigyázni kell, mert ha nem tudjuk megfelelően kezelni, borzasztóan zavaró lehet. Kezdők mellőzzék.

Példa: (netről idézem)

„-Ok, megyek, de azért nem kell rám törni az ajtót.- mondtam és kimentem a szobámba.

-Nah indulhatunk?- kérdezi X.- Jah és Y, vezethetek most én?”

Na, az ilyeneket kerüljük! Ja, és a benne elvétett helyesírási és formai hibákat is.

Milyen az a formai hiba?

A jelen esetben azt érthetjük formai hiba alatt, hogy a bekezdést jelző gondolatjel után nincs szóköz, ahogyan az utána következő gondolatjeleknél is csak utána van, amikor előtte is kellene. Tudom, pitiáner dolognak tűnik, de akit valóban komolyan foglalkoztat az írás, az odafigyel erre. Sokkal olvashatóbb, igényesebb, és nem utolsó sorban: így helyes.

Az előző szösszenet javítva:

„- (szóköz) Oké, megyek, de azért nem kell rám törni az ajtót (nincs pont) - mondtam és kimentem a szobámba.

- (szóköz) Na, (vessző, és nincs „h”) indulhatunk? (szóköz) - kérdezte X.- Ja, (vessző, és nincs „h”)  és Y, vezethetek most én?”

Rendben, azt hiszem eleget fejtegettem ezt a témát. A következő téma viszont lehet, hogy több meglepetést kínál majd, bár nem túl hosszú.

Drabble

Első kérdés, ami véleményem szerint felmerülhet bennetek: Mi a bánat az a drabble?

Ez egy olyan műfaj, amely ugyanakkora odafigyelést követel, mint például egy novella, még akkor is, ha komolytalannak tűnik. Google-ban ez volt a leghasználhatóbb, amit találtam róla, és ezzel bizonyíthatom, hogy ez tényleg egy műfaj – csak nem túl ismert.

What's a drabble?

In creative writing, a drabble is a short fiction story that consists of exactly 100 words. A drabble, although extremely short on words, must be a complete story that contains a proper beginning, a middle, and a satisfactory ending.

Összefoglalva: a drabble egy száz szóból álló történet, amely minden szempontból ugyanaz, mint a novella – csak rövid.

· Tisztességes magyar neve nincs, ugyanúgy, ahogy a fiction-nek sincs. Száz szavas történet, pont.

· Ugyanúgy tartalmaz leírást és párbeszédet, és lehetnek benne gondolatok is (az eszmefuttatás nem hiszem, hogy beleférne a száz szó kereteibe), mint a novellában.

· Írható E/1-ben és E/3-ban is.

· Van eleje, közepe, vége, vagyis bevezetés, tárgyalás és befejezés, s így egy kerek történetet alkot. Gondolom nem meglepő a csattanós vég… nincs túl sok hely a művészi lezáráshoz.

· Mivel hosszú események kifejtése nem lehetséges, ezért egy egyszerű esemény köré fonódik a cselekményszál.

Bármilyen vicces műfajnak is tűnik, nem éppen egyszerű a szavakat éppen százra formálni. Jól kell tudni játszani a szavakkal. ;)

• A drabble másik értelmezése a „nagyon rövid történet” – szerintem helytelenül, de igazából ez egy annyira ritka műfaj még, hogy csak az internetes forrásokra lehet hagyatkozni, ami, mint tudjuk nem mindig tökéletesen megbízható.

De most nem ez a lényeg. Valószínűleg az történt, hogy a drabble eredetileg száz szavas volt, aztán ahogy terjedt, erről nem értesült mindenki, és az írótársadalom egy részében csak annyi maradt meg, hogy „nyúlfarknyi történet”. Végül is így is lehet értelmezni, de szerintem az eredeti izgalmasabb. =)