14. lecke

14. LECKE

FICTION – SZITUÁCIÓK, PUBLIKÁLÁS, ÉS LEZÁRÁS

A mai lecke anyaga, mint a címben is láthatjátok, elég sok ágra kitér. Gondolom, a lezárásból lehet sejteni, hogy ez az utolsó olyan lecke, amit a fiction-ök és ezzel együtt a regények írásával kapcsolatban mesélni tudtam. Ezek után kicsit más vizekre evezünk majd, remélem azok a témák is hasznotokra fognak válni. ;)

Szituációk:

A szereplőink sokféle szituációban lehetnek, és egyikben sem viselkednek ugyanúgy – vagy ha mégis, akkor elég slampos az a szereplő. Erről korábban volt már szó a jellemeknél, éppen ezért nem kívánom túlrészletezni. A titok nyitja a különbözőségekben rejlik. =)

A szituációkban – legyen az komoly, komolytalan, ciki vagy nem ciki, vagy akármilyen – általában megváltozik az emberek hangulata. Ez persze nem törvényszerű, de ha belegondolsz abba, hogy ha beszélgetsz egy barátoddal, vagy egy ellenségeddel, akkor a beszélgetés után kicsit te is másképp látod a világot. Vidámabban, morcosabban – máshogy. Kivételt csak az képez, ha először beszélgetsz az egyik barátoddal (jó kedv), aztán a másikkal (szintén jó kedv).

Az inkább a történet cselekményének szempontjából fontos, hogy a szereplők (térjünk vissza megint Alisához) nem szoktak csak úgy beesni a szitukba. Vagy ha mégis, akkor az egy kicsivel különlegesebb alkalom, mint a többi. Persze, a dolgok csak úgy jönnek-mennek, de normálisan akkor is van egy kis „rákészülés” a dolgokra. Gondold el, téged mekkora meglepetés érne, ha reggel kikelnél az ágyadból, és máris a suliban, vagy a munkahelyeden lennél… pedig az ilyenek néha előfordulnak a gyengébb sztorikban, pedig értelme nem igazán van. A szereplők az egyik helyzetből a másikba esnek, és olyan gyors lefolyású az egész, hogy az már követhetetlen.

Negatív példa:

[link] – Olvassátok el, tényleg, és a kritikákat is belevehetitek. Negatív példának való, de abból is lehet tanulni. Mellesleg, akik olvastak valaha HP-t, azoknak nem csak az ugrálások, hanem a valótlan szereplők is jobban érezhetővé válnak, mint azoknak, akik még nem foglalkoztak vele.

Néhány átvezető mondattal (elég lehet egy is, vagy akár egy fél mondat is) kiküszöbölhetjük az effajta ugrándozást. Mert mennyivel kellemesebb felébredni, elkészülni, és suliba menni, nemde? ;)

Publikálás:

Ha sikerült az eddig felsorolt pontokon keresztülvergődnünk a történetünkkel együtt, és eljutottunk oda, hogy megírtuk legalább a bevezetőjét, vagy az első részét (vagy még többet), akkor megmutathatjuk a Nagyérdeműnek mondjuk az interneten. De ez csak a ficekre érvényes, a regényt csak akkor ajánlgassuk, ha már nyomtatott verzióban is megtalálhatók a könyvesboltokban, ugyanis egyik kiadó sem utálja saját magát annyira, hogy nyomtatásba bocsásson egy olyan regényt, vagy regénykezdeményt, amelyet bárki ingyenesen elolvashat a neten. Nincs az a hülye, aki megvenné…

Mire kell odafigyelnünk a nyilvánosságra hozatal után?

· Frissítsd rendszeresen új részekkel. Ha nem tudsz minden napra új részt írni, akkor írj két- vagy háromnaponta. De ha még ez sem megy, akkor frissítsd hetente, és így biztosan elég időd lesz arra, hogy apró információmorzsákkal piszkálgasd az olvasóid idegeit, ha értesz hozzá. ;) (Higgyétek el, nagyon jó érzés.) A lényeg, hogy nagyjából rendszeres időközönként tudjunk résszel szolgálni az olvasóknak – akkor szeretni fognak, mert tudják, hogy megbízható vagy, és még ha kicsit késel is, nem kell hónapokat várniuk Rád.

· Ha feltetted, ne hagyd félbe. Rettenetesen, sőt még annál is jobban idegesítő, amikor olvasol egy történetet, szereted, várod, meg minden, és egyszer csak benyögi az író, hogy „bocsi, nem tudom folytatni, itt a vége, fuss el véle.” Pont ennek az elkerülése érdekében nem szabad vehemensen beleugrani a közepébe, hanem előtte tervezgetni egy kicsit, hogy ne essünk ebbe a hibába. Még az is jobb, ha megakadunk egy időre, és hosszabb kimaradás után folytatjuk, de ne hagyjuk már félbe… az annyira lelombozó. Nem hiszem el, hogy az írókat nem zavarja, hogy „na, ez se sikerült”… a kudarc mindenkit rosszul érint, nem értem, miért nem próbálnak tenni ellene.

· Ha ne adj’ Isten, elszáll az ihlet, és teljesen reménytelennek érezzük a folytatását, akkor is próbáljunk meg egy gyors lezárást összekaparni, hogy ne lógjon ott befejezetlenül. Váratlan fordulatban meghal a főszereplő, vagy akármi. Még egy gyengébben befejezett történet is jobb, mintha nincs vége. Interneten elmegy.

· Mindezek után kérjünk bocsánatot az olvasóktól a gyors lezárás miatt, és köszönjük meg a véleményeiket, ha voltak. ;) – De ugye mindez elkerülhető az előre kitalált történettel. =)

· Megeshet, hogy hetekkel, hónapokkal, vagy évekkel később eszünkbe jut, hogyan lehetne folytatni a sztorit. Ne írd meg azonnal! Várj vele egy kicsit – tudjátok, a pihentetés csodákra képes. A nagy ötlet után érdemes vázlatolgatni, vagy a cselekményből kiragadott jeleneteket előre megírni.

· Ha újrakezded, akkor az utolsó pár részt dolgozd át egy kicsit, hogy passzoljon az aktuális elképzeléseidhez. Ha erre nincs szükség, akkor szerencséd van.

Példa:

Ha szerencsétlen Alisa meghal, akkor ne utána jusson eszedbe, hogy ő mégis él! Írd át úgy, hogy ne haljon meg!

· És végül mindvégig figyelj oda minden kis részletre. Ha nem emlékszel, hogy Alisa szeme milyen színű, akkor olvass vissza, hogy megtudd! Zöld. Remek. Ezek után nem fogsz kéket írni helyette. ;)

Lezárás:

Hah, elértünk ide is! A történetnek vége, Ende, The end, aztán viszlát! Csakhogy ez nem megy ilyen könnyen.

Kell egy kis felvezetés, amin keresztül ki tudjuk alakítani a végkifejlethez szükséges körülményeket. A felvezetésben meghatározhatjuk a napszakot, az időjárást, a jelen lévő szereplőket, a helyszínt és minden kisebb-nagyobb részletet, ami megszépíti a történet végét, vagy amire szükségünk van. Törekedjünk a történethez méltó lezárásra.

Mint ahogyan minden mást, ezt is sokféleképpen megoldhatjuk. Na, várjatok, szétnézek a könyvespolcomon :)

A lezárás lehet:

· Egy beszélgetés.

Stephenie Meyer: A burok – Egy olyan párbeszédrészlettel zárul, ami előtte már szerepelt a könyvben, azaz visszautal rá. Jó befejezés.

· Egy félbehagyott beszélgetés, amin utána gondolkodhatunk.

Pokoli báléjszakák – Meg Cabot: A pusztító lánya – Kicsit befejezetlen, de nem is kell oda több.

· Leírás

Cecelia Ahern: P.S. I love you – Egykötetes történet, kerek véggel.

· Félbehagyott leírás

J. K. Rowling: HP összes – Emlékeim szerint mindegyik kötetnek olyan a vége, ami egy kicsit lóg a levegőben, érezni rajta, hogy ennek még lesz folytatása (azt hiszem, vannak köztük párbeszéddel véget érők is, de most sajna nem vagyok a könyvek közelében, és nem tudom megnézni). Elgondolkodtat: hogyan tovább?

· Lezárt cselekmény

Pokoli báléjszakák – Kim Harrison: Madison Avery és a Nagy Kaszás – Nem rajongok a happy endekért, de ez szerintem igazán szép lett. ^^

· Függőben hagyott cselekmény

Christopher Paolini: Eragon – Elég idegnyúzósan hagyta abba az első könyvet az író, de mit is várhatnánk egy olyan regénytől, aminek az utolsó szava az, hogy „Jövök”? Nem kérdés, hogy folytatódik, és ezt csak erősíti a másik oldalon lévő kiírás, amiben már el is árulják a következő kötet címét… xP De ez mellékes.

Pokoli báléjszakák – Michelle Jaffe: Csók és ármány

· Szereplő / főszereplő halála (Betudhatjuk ezt is afféle lezárt cselekménynek)

J. K. Rowling: Harry Potter és a halál ereklyéi – Sokan meghalnak, köztük az egyik főszereplő is, ezzel a történetet mozgató cselekménysorozat is véget ér.

Ezeket a lezárási módokat (lehet, hogy vannak másmilyenek is, de nem jutottak eszembe másmilyenek) felhasználhatjuk a happy end-eknél és a szomorú befejezéseknél egyaránt. Még a halált is fel lehet fogni egy pozitív dolognak, ha a fő gonosz hal meg. Bármi lehetséges, csak gondolkodni kell, és használni a fantáziátokat!