1. lecke

1. LECKE

SZLENGEK

Remélem mindenki készen áll arra, hogy belevessük magunkat az első lecke anyagába. Leszögezném, később komolyabb témáink is lesznek, de szükségesnek tartom, hogy előbb ezt is átnézzük – tehát pontosan emiatt a legelemibb hibákkal, és azoknak az elkerülésével, kiküszöbölésével fogjuk kezdeni, és így haladunk a nehezebb, szövevényesebb leckék felé. Ha meg van az alapunk, már lesz mire építkezni. =)

Akkor kezdjük:

Nos, az első, ami igazából nem is hiba, hanem inkább rossz szokás, de szerintem leginkább kiemelendő, az a szleng.

Manapság mindenki szleng szavakat használ, és szinte már fel sem tűnik, csak mondjuk vagy írjuk. Ezzel semmi baj sincs, ha az ember a barátai között, vagy msnen, skype-on, egyéb chat-programokban használja, de például a tanárokkal vagy a nagyanyánkkal szemben már máshogy szoktunk beszélni – legalábbis jobbik esetben. Nos, az irományainkat is tekinthetjük ilyen szempontból olyan valaminek, ami tiszteletet érdemel, még akkor is, ha csak elméletben tiszteljük.

Most miről is beszélek éppen?

Tegyük fel, hogy van egy novellád, amit nem igazán szeretsz, mert nem szépen fogalmaztad meg és tele van káromkodásokkal. (Sajna nekem volt ilyen novellával dolgom, szerencsére nem az enyém volt). Tehát, ha nagyon elvontak akarunk lenni – és most akarjunk –, akkor csúnyán beszéltünk valamivel, ami a miénk. Aztán tegyük fel, hogy visszaolvassuk, amit írtunk és szembesülünk a történet szépséghibáival – ami most már olyan, mintha visszabeszélne nekünk, mint valami megnevelhetetlen gyerek. Ez már kevésbé kellemes…

Mi történik ilyenkor?

Felviszed a kurzorodat a képernyő jobb felső sarkába és rákattintasz a kis piros x-re. Na, szép!

Mit tehetünk?

Első körben üljünk le és gondoljuk végig, hogy mit vagyunk képesek kihozni magunkból. Ha már ülünk, gondolkodjunk el azon is, hogy mekkora aktív szókinccsel rendelkezünk (vagyis mekkora az a szóválaszték, amelyekből gyakran válogatunk), és hogy annak a szókincsnek hány százalékát teszi kik a csúnya- és szlengszavak. Ha jelentősen sokat, akkor bizony magunkban kell keresni a hibát, de mint oly sok minden ellen, ez ellen is lehet tenni!

Hogyan?

Egyszerű, mint a pofon: olvasással. Tudom, unalmas szöveg, de igaz. Ha viszont valaki látványosabb fejlődésre vágyik, akkor nincs mit tenni: elő a Word-del, vagy a lappal, vagy akármivel, amire írni lehet, és írásra fel! Semmi sem fejleszti jobban a szókincset, mint az írás, hiszen ilyenkor gondolkodunk el leginkább a szavakon. Ehhez persze az kell, hogy ne ismételgessük folyamatosan magunkat, hanem használjunk rokon értelmű szavakat! Ha valaki becsülettel ír és jártatja az agyát a szinonimákon, akkor pár hónap után jelentős változáson mehet keresztül a szókincse – és ezt bizton állíthatom, velem is pontosan ez történt.

Ezt bárki meg tudja tenni, ha igazán akar valamit. Még a legkezdőbb író, akinek élete első művén dolgozik is képes arra, hogy valami csúnya beszéd-mentes dolgot írjon. Ha kreatív, már a legelső munkája is lehet figyelemfelkeltő. A haladóktól pedig részemről elvárom, hogy elhagyják az ilyeneket. Ez alól persze kivétel, ha a történetben olyan helyzet adódik, ahol a szereplőink indulatosak, akkor persze használhatunk ilyen szavakat, de azokat tekintsük kivételes alkalomnak. (Ezt én személy szerint úgy hívom, hogy a „történet megkövetelte”. Később még szót ejtünk róla.)

Szerény véleményem szerint a szleghez tartozik még az is, hogy manapság sokan nem képesek helyesen írni – divatból. Igen, sajna ide jutottunk, hogy divat lett minden második szavunkat hülyén írni, rosszabb esetben úgy is ejteni. Gondolok itt a „csi”-betűre (ami még vicces is lehet, ha csak olyan szavak végére tesszük, amit ki tudunk mondani, és nem minden szavunkat ezzel sújtunk), vagy az x-re a „Xia, xép a xemed” típusú mondatokban. Ilyen alapon hogy nézne ki a „szex” szavunk? Xex? Na, ne röhögtessenek már… Nőjünk fel, és tanuljunk meg normálisan magyarul, utána lehet tollat ragadni és valami maradandót alkotni. Addig csak bohóckodunk.

Aztán ide tartozik még a németből átvett ß (’scharfes S’, magyarosan szárfesz sz), amit a tudatlanok kedvéért elmondanék, hogy „essz”-nek ejtik, nem pedig „bé”-nek. Bizony-bizony, a németeknél, meg minden más németajkú országban így írják a hosszú szz-t. Ugyanúgy, ahogy az amerikai dollár jelét ($) nem használjuk az „sz” vagy „s” betű kifejezésére, ugyanúgy a ß-t sem, és ezt tessék bevésni a buksinkba!

És természetesen még hátra van a „h” mint „hogy”, a „vok” mint „vagyok”, az „1” mint „egy” és társai. Gondolom, egyiket sem kell bemutatnom, és nem szolgáltam újdonsággal. Szerintem észrevettétek már, hogy én szövegben még a számokat is kiírom (persze akkor nem, ha 123456789-ről van szó, de mondjuk skype-on is ugyanúgy kiírom, hogy egy, mint itt), ahogy azt rendesen is kéne. Remélem, Ti belátjátok, hogy tényleg marhaság ilyen idióta divattal mérgeznünk a nyelvünket, ami véleményem szerint nagyon szép és választékos.

Szóval, ha már így belemerültünk az irodalmat megfertőző mocsokba, akkor épp itt az ideje, hogy erőt vegyünk magunkon, és kimásszunk belőle. Ha már egyszer kimásztunk, vagy bele se merültünk, akkor legyünk magunkra nagyon büszkék, és tartsuk meg eme jó szokásainkat mondjuk halálunkig. Annyi remélhetőleg elég lesz. =)