FICTION
– PÁRBESZÉDEK, ZENEISÉG, CÉLKÖZÖNSÉG, KOROSZTÁLY ÉS KÖZPONTOZÁS
Párbeszéd:
A negyedik leckében említettem nektek, hogy
mindent a megfogalmazhatunk leírásban, csak a párbeszédet nem – persze nagyon kivételes
esetekben a kettő egybefolyhat.
Példa:
· A beszélő elmondja azt, amit máskor a leírásainkon
keresztül tudatnánk az olvasókkal. Előfordulhat ez, amikor a beszélőnk éppen visszaemlékszik
valamire, és azt meséli el a többi szereplőnek. Igaz, nem túl gyakori, de megeshet.
· A szöveget nem mondatjuk ki a szereplőnkkel,
hanem például vélemény formájában elmondja magának. Ezt E/1-ben és E/3-ban is lehet
alkalmazni. E/1-nél folyamatosan a főszereplő gondolataival és véleményével találkozunk,
E/3-nál pedig kis elkülönítéssel, de bele lehet építeni a véleményt. Erre példa
értékű lehet a Lara Adrian: A vámpír csókja és John Ajvide Lidnqvist:
Hívj be! című könyvei.
A dialógusnak kétféle fő változata lehetséges:
két ember és sok ember között. (Persze lehet én és én között is, de most zárjuk
ki a skizókat ;) )
Ha csak ketten beszélnek, akkor könnyű dolgunk
van, nem is kell különösebbképpen megjelölni, hogy mikor ki beszél, csak az elején
– közben csak akkor kell, ha bizonyos időre elhallgatnak a szereplők, vagy ha
túl hosszúra nyúlik a párbeszéd. Persze beszúrhatjuk közé a gondolatokat, leírásokat
és egyebeket, ezeket célszerű a „köztes névmegjelölésekkel” együtt alkalmazni.
Ha viszont már hárman-négyen, vagy még többen
beszélgetnek, akkor feltétlen jelölni, vagy érzékeltetni kell valahogyan a beszélő
személyét, különben az olvasó összezavarodik – ne várjuk el tőle, hogy belelásson
a fejünkbe, és tudja, hogy éppen kinek a szájával beszéltünk, ha mi képtelenek vagyunk
leírni.
Amit viszont kerüljünk el:
• Így lehetőleg ne írjunk párbeszédet, mert
eléggé óvodás szinten van:
Pistike: Én annyira fáradt vagyok.
Jucika: Akkor menj el aludni!
Zolika: Csak arra vigyázz, nehogy bajuszt
rajzoljunk neked, amíg alszol!
Erről már volt szó. Az óvodás szint természetesen
nem az óvodás szereplőkre vonatkozik, hanem a szereplők megjelölésének módjára.
Ha valaki eddig mégis így írta a párbeszédeit, akkor tanácsolom neki, hogy térjen
át szépen a gondolatjeles megoldásra, ami így néz ki:
- Én annyira fáradt vagyok – panaszolta Pistike.
- Akkor menj el aludni! – tanácsolta neki
Jucika.
- Csak arra vigyázz, nehogy bajuszt rajzoljunk
neked, amíg alszol! – Zolikának cinkosan villantak a szemei, amikor elképzelte Pistikét
egy fekete filctollas bajusszal az orra alatt.
Gusztusosabb, nem?
Egy újabb „dogmával” találkozhatunk az előbbi
példázatomban, ezt pedig Pistike mondandójában láthatjuk: a mondott szöveg után
nincs pont.
Miért?
Mert
a szöveg és a gondolatjel utáni magyarázat összefügg, ezért ilyenkor a pontot (a kérdőjelet
és a felkiáltójelet nem, ahogy azt a következő két beszélő szövegénél is láthatjuk)
elhagyjuk és a gondolatjel után kisbetűvel kezdjük a
hozzákapcsolt szöveget.
Ha
viszont a gondolatjel utáni rész nem kötődik olyan erősen a párbeszéd szövegéhez,
akkor ki kell tennünk a pontot is, és a gondolatjel után nagybetűvel indítjuk a
hozzáfűznivalónkat. Ezt
tessék felfogni, elfogadni, megbarátkozni vele, mert nyelvtani szabály. Erről
majd bővebben a linkeknél olvashattok.
• Mivel magyarok vagyunk, ezért írjuk magyar
mintára a párbeszédeket, úgyhogy az idézőjeleket és társaikat vágjuk a sutba a párbeszédeknél.
Bármilyen vonzó is lehet az, hogy idézőjelezzük a mondott szövetet, egyáltalán nem
magyaros, és szerintem idegesítő is. Nem mellesleg sokkal könnyebb bepöttyinteni
a gondolatjelet ;)
Ha esetleg nem érted miről beszélek, sétálj
el a legközelebbi Alexandrába, ott vannak idegen nyelvű könyvek, és kukkants bele
egy regénybe. Ilyet fogsz látni:
"And so the lion fell in love with the
lamb…" he murmured. I looked away, hiding my eyes as I thrilled to the word.
"What a stupid lamb," I sighed.
"What a sick, masochistic lion."
Jó meglátás: Twilight, és annak is a legismertebb
része, ez volt az első, amit találtam. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én fejet
hajtanék az előtt, aki így képes volt elolvasni több könyvet is… Én is
megpróbálkoztam vele, kihívásnak tekintettem, de alul maradtam… Mi tagadás, ez
valami borzalmas. Sajnálom az amcsikat.
Na de ennyit erről. Van még téma, amiről beszélhetek
nektek.
Zeneiség:
Véleményem szerint ez az a pont, amely a
leginkább meghatározza egy iromány művésziességét. Kellően nagy szókincs
szükségeltetik hozzá, hogy igazán jól tudjuk alkalmazni.
A zeneiség alatt nem azt kell érteni,
hogy fogok egy akusztikus gitárt, és pendítek rajta kettőt, de nem is azt, hogy
keresek youtube-on egy zenét, és odalinkelem a történet elé, hogy „Tessék, hallgassátok
ezt, amíg olvassátok!”. Az is egy járható út, én ráadásul nagyon szeretem is, de be kell látni, hogy egyáltalán semmi köze a zeneiséghez.
Akkor mi is
ez tulajdonképpen?
A zeneiség a szöveg ritmusosságát,
dallamosságát takarja. Nagyon finom módszer arra, hogy elbűvöljük az olvasót. Alig észrevehető, de nem is az a lényege, hogy villogjon a szövegben, hanem az, hogy növelje a művészi értékét a műnek, és kellemes érzéssel tölt el. Olyan, mint a parfüm - nem látod, de érzed, hogy jó illata van.
· A szöveg zeneiségét leginkább a
versekben figyelhetjük meg, de prózában is ugyanolyan jól mutathat. Egyfajta
fűszerezés a történetnek.
· Nagyon fontos, hogy csak művészi
stílusú művekben használjuk, mert a többi stílusrétegnél nagyon mesterkélt
hatást érne el, vagyis pont a visszájára fordulna.
Fontos elemei a költői képek, főként az
alliteráció. „Egy alliterációban a
versben egymást követő szavak első hangzója azonos.” Itt is vers van írva,
de én imádom prózában használni – ami nem azt takarja, hogy egy mondaton
keresztül csakis egy bizonyos betűvel kezdődő szavak vannak, hanem azt, hogy egy
mondatrészen belül olyan szavakat használok, amelyek kellemesen dallamos
kompozíciót alkotnak. Ez által megszületik az a nagyon finomhangolású „nyelvtani”
szerkezet, ami művészi hangzást kölcsönöz az adott mondatnak, bekezdésnek.
Amire vigyázni kell:
· Ne erőltessük túlzottan a költői
képeket, elvégre azok a költők sajátjai, csak csippentsünk el belőle egy
kicsit, és azt ültessük át a prózába. Így még tud érvényesülni, de nem lesz
rideg, mesterkélt, vagy túl tolakodó.
· Ne használjuk túl sokat egy hosszú
műben. A rövid történet még elbírja, de a hosszabbnál már olyan hatást ér el,
mintha folyton cukorkával tömnének – egy idő után hányingere lesz tőle az
embernek, pedig az első pár cukorka még nagyon finom volt. Elrettentő.
· Kezdőként inkább hanyagoljuk, és
térjünk vissza rá pár év múlva, amikor kicsit több tapasztalatunk és
szókincsünk lesz. Addig inkább próbáljuk ezt az oldalunkat fejleszteni.
Szóval csak óvatosan. ;)
Célközönség, korosztály:
Eleinte célszerű azoknak az embereknek írni,
akik közé tartozunk, mivel nekik a legkönnyebb. Persze, ha szeretnénk, felfogadhatunk
főszereplőnek egy teljesen más korú és helyzetű embert is, de a siker lehetősége
ebben az esetben nagymértékben csökkenhet. A kicsi tapasztalattal bíró írók
inkább még várjanak vele.
Az alcímből kifolyólag jó, ha ezeket eldöntjük, mielőtt
belefogunk:
· A megcélzott korosztályt
· A megcélzott nemet
Visszatérve mondjuk a Twilight-ra, mint
univerzális példára: nem hiszem, hogy túl sok apuka olvasta már… nem nekik
szól, és kész.
A korosztályra még vonatkozik az a szabály,
hogy valahogyan jelöljük, ha az írásunk felnőtt tartalommal bír, de az a 12-es karika
sem árthat, ha olyan dolgok vannak a könyvben, amit egy nyolc-, vagy tízéves aligha
értene.
Példa:
J. K. Rowling Harry Potter sorozatának
az utolsó két kötete: a hátuljára odaírták, hogy „12 éven felülieknek!”. Ezt tegyük
meg mi is, ha már előre tudjuk, hogy egy ennél fiatalabb embernek túl bonyolultak
a történet szálai, vagy túl komolyak az érzelmek, vagy egyebek benne.
Ugyanez igaz az erotikus tartalomra is,
amelyet „+18”-as jelzéssel szoktak ellátni, de ez nem minden esetben szükséges.
Én is írtam már nem egy olyan történetet, ami ebbe a kategóriába esett, mégis
csak „+16”-os fémjelzést kapott, mert csak azt éreztem indokoltnak, ugyanis nem
volt nyers a történet, inkább csak figyelmeztetésként került oda. Ez az író jó ízlésére van bízva, hogy hová
sorolja, de arra jó emlékezni, hogy ha elhagyjuk a figyelmeztetéseket, akár még
bajba is keveredhetünk miatta.
Visszakanyarodva a felnőtt tatalomhoz: Fontos,
hogy jelöljük, ha a történetünk slash, azaz homoszexuális
tartalommal bír – akármilyen mennyiségben. Tartsuk tiszteletben azoknak az
olvasóknak a véleményét, akik nem szeretik az ilyesfajta írásokat.
Központozás:
Vagyis az írásjelek szakszerű használata
és szabályrendszere. Egyáltalán nem bonyolult, csak egyszer kell megérteni, és
utána jön magától. A megértéséhez viszont két nagyon szorgalmas ember már írt
két nagyon jól használható anyagot.
· Itt is az első, ami minden olyan dolgot
összefoglal, és kellően magyaráz, amiről egy érdemleges írónak illik tudni.
· Ez pedig egy kis kiegészítés az
előzőhöz pár extra toldalékanyaggal. Nem olyan átfogó, mint az előző, viszont
több dologról szól.
Mindkettőt melegen ajánlom mindenkinek.
:)
További linkek:
· A drága, jó Merengő ismételten
megkímélt attól, hogy még több litániát kelljen írnom. Ezen a linken a
párbeszédek helyesírásáról olvashattok. Tudom, sokat linkelek innen, de
igazából feleslegesnek tartom, hogy órákat dolgozzak még ezzel is, ha egyszer
már valaki jól összefoglalta. :) [link]
· És visszatérve 7-8 sorral ezelőttre:
itt egy (saját) példa a figyelmeztetések helyes használatára. Fanficek
internetes megjelenítése, avagy a figyelmeztetések használata. (Nem hosszú, el
is lehet olvasni, vagy ellenőrizni, mennyire stimmel.) Nem szabad spórolni a figyelmeztetéssel,
az olvasó kényelméért mindent meg kell tenni. =)
Mesii & Via: Téboly [link]
· Ha már szóba jött a slash, akkor jobb,
ha a többi ismeretlen nevű besorolásról is tudunk. Ha itt legörgetünk az
aljára, akkor itt van aztán minden, az is, aminek nem igazán látom értelmét, de
mivel ez egy harrypotterizált változat, ezért fogadjuk el így. Egyébként a
fontos dolgokat jól összefoglalja. Lehet fiction-nyelven tanulni :) [link]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése