CIKK, NAPLÓ ÉS MŰFORDÍTÁS
Elérkeztünk hát az utolsó leckénkhez, melyben
egy kicsit könnyedebb témáról lesz szó, mint a versek, vagy a regény. Ezen az leckén
azt szeretném ecsetelgetni egy kicsit, hogy mi is az a cikk, vagy éppen napló, és
milyen alapelvek alapján fordíthatunk le egy idegen nyelvű irományt magyarra.
Cikk:
Mi is ez?
Viszonylag rövid iromány, melyben érdekes
témáról fejthetjük ki a tényeket, feltételezéseinket, és mindezeket helyenként megkoronázza
egy-egy költői kérdés is.
Miről szól?
Lényegében bármiről: napi eseményekről,
hírességekről, új felfedezésekről, átfogóbb kérdésekről, vagy amiről csak tetszik.
Hogyan épül fel?
· Először is szükségünk van egy érdekes
témára, amiről aztán kellő mennyiségű információt szerezhetünk. Persze ez a sorrend
fel is cserélődhet, ha már sok mindent tudunk valamiről, és utána találkozunk valami
olyannal, amelyről azt gondoljuk, hogy érdemes cikkezni belőle.
· Kezdésként ismertetjük a témát, hogy az
olvasó tudja, miről is olvas éppen. Elég ciki, ha csak a legvégén jön rá, hogy a
cikk miről is akart szólni. Ez nem egy vicc, aminek a végén van a poén, és nem is
egy novella, vagy bármi más, ahol árnyaltan el lehet rejteni az infókat az olvasó
szeme elől az iromány végéig.
· Egy kiemelt ténnyel kezdjük az írást,
amely felkelti az olvasó figyelmét, s a tényt azon nyomban alá is kell támasztani
egy bizonyítással, vagy érvvel, hogy hiteles legyen – és akkor jó, ha így írjuk
meg végig az egész cikket.
· Ha ismertettük az alapszitut, kicsit ki
kell fejteni azzal, hogy elmondjuk az időpontot, helyszínt, eseményt, vagy akármit.
Vagyis a többi tények következnek.
· Mindezek után jöhet a mese. Ide jönnek
az előbb is említett feltételezések, vagy beszúrhatunk egy-egy kérdést is, de abból
nem tanácsos sokat, különben olyan fennkölt hangnemet fog kapni az egész, mintha
egy óda lenne. Úgyhogy a túlzott kérdezgetést mellőzzük.
· A cikk végén – főleg ha hosszú – nem árt
egy minimális kis összegzést tartani, de ez egyáltalán nem szükséges, ha szerinted
nem illik oda.
· És végül következik a lezárás. Ilyenkor
a legcélszerűbb kérdezni valamit, de egy csattanós mondattal is elintézhetjük a
lezárást. Erre is igaz az, ami az érvelésre: az emberben az marad meg leginkább,
amit utoljára hallott, úgyhogy a végére mindenféleképpen valami „hatásosat” írjunk.
;)
Ami nagyon fontos: az író nem személyeskedik
a cikkeiben, úgyhogy a véleményünket nem jelenthetjük ki csak úgy.
Napló:
Nos, ez már kicsit másabb és jóval könnyedebb,
szabadosabb műfaj, mint a cikk.
Mire jó a napló?
A naplódnak vagy a blogodnak kiöntheted
a lelked, leírhatod a vágyaidat, napi élményeidet, gondolataidat, melyet aztán később
visszaolvashatsz. Egy kis nosztalgia. ;)
De persze nem csak erre jó a naplós írás.
Ugyanis vannak, akik naplósan írnak történetet, bár ez jóval kacifántosabb annál,
mint amilyennek tűnik.
Milyen buktatói vannak?
· Egy idő után könnyű megfeledkezni arról,
hogy minden napot külön kell jelölni, stb.
· Nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindent
úgy kell leírnod, mintha utólag írtad volna, mert ugyebár a naplódat sem írod folyamatosan.
· Ha azonban mégsem viszed ennyire túlzásba
a naplózást, akkor is figyelned kell a dátumozásra.
· Nem lehet körülbelüli időket ugrani
a történetben. Vagyis azt felejtsd el, hogy: „Teltek a napok, hetek, hónapok…”.
Írhatsz mondjuk ilyet is, de utána úgy is jelölnöd kell a dátumot.
· Az ilyen történetekben kicsit hülyén mutat
a főszereplő halála… mert ha már valaki meghalt, az nem fogja még szellem alakjában
befejezni a naplóját. Erre ügyeljünk.
És milyen előnyei vannak?
· Tudod, hogy melyik nap történnek a dolgok.
· És emiatt nem tévedsz el a dátumok között.
Szóval könnyű kisakkozni, hányadikán lesz a „két héttel később”, és nem kell utólagosan
utánaszámolgatnod, hogy „vajon mennyi idő telt már el a történetben a kezdés
óta…?” Nekem ez néha bizony fejtörést okoz =P
Milyen stílusa van?
Ha rendes naplót írsz magadról, vagy a képzeletbeli
szereplődről, akkor mindenképpen közvetlen és nem csak a legfőbb eseményeket kell
leírni bele, hanem minden kis apróságot, amit fontosnak találsz. Ha például beverted
a fejed aznap az asztalba, akkor ezt is beleírhatod, ahogy azt is, hogy „Afrikába
költözünk!”.
Akkor van rendes naplód, ha tényleg minden
nap írsz bele, nem pedig úgy, ahogy én szoktam: egy évben kb. háromszor… Az nem
napló írás, hanem… hát nem is tudom… inkább csak alkalmankénti unalom – és ugye
így nem lehet történetet írni :P
Műfordítás:
Hogyan is lehetne jobban nyelvet tanulni,
mint idegen nyelvű történetek lefordításával? Az írás már önmagában is sokkal jobban
fejleszti a szókincset, mint a sima olvasás, és ha még mindezt ötvözzük egy idegen
nyelvvel, akkor nem csak a magyar, hanem az adott idegen nyelvű szókincsünk is fejlődik.
Hogyan lehet jól fordítani?
Nagyon fontos, hogy nem szóról szóra kell
fordítanunk, mert a tükörfordításból nagyon sokszor értelmetlen dolgok születhetnek.
Az idegen nyelvek nyelvtana nem hasonlít a magyarra, így sokszor olyannal is találkozhatunk,
amelynek egyszerűen nincs megfelelő magyar változata. Ilyen például a szenvedő
szerkezet, amely régen még élt a magyarban is, de olyan piszkosul hülyén hangzott,
hogy azt mondták rá a nyelvokosok, hogy ilyet többet se.
De
ide tartozik még sok olyan szófordulat, melyet nem lehet magyarosítani, csak akkor,
ha hozzáteszünk, vagy elveszünk valamit, hogy értelmes legyen.
Példa:
Ha kicsit is nyitott szemmel jártok, akkor
biztosan láttátok már azt a szófordulatot, hogy „make me smile”. Ennek például
csak körülményes fordításai vannak, mert ugye olyan nem létezik, hogy „mosolyt
csinálsz” (vagy nem is tudom igazából, milyen magyartalan alakban lehetne ezt
leírni). Kicsit érdekes lenne, ha odanyúlna valaki az arcodhoz, és széthúzná a szádat,
és azt mondaná, hogy márpedig te bizony most mosolyogsz… vagy nem? ;)
Ha elveszünk belőle, akkor a „megmosolyogtat”
szó keletkezik, ha pedig hozzáteszünk, akkor a „mosolyt csal az arcomra”
változat lehetséges. Így viszont már értelmes és helyes is egyszerre, bár a jelentése
megmaradt. És ez a lényege a dolognak, hogy jelentésbeli
különbség ne jöjjön létre.
Más a helyzet azonban, ha verset fordítunk.
Ez már jóval keményebb dió, mert oda kell figyelnünk a rímekre, szótagszámra, és
arra, hogy hellyel-közzel, de ugyanarról szóljon a vers, mint az eredeti nyelven.
De a versek fordítása már nagyon kifordított meló, úgyhogy ebbe nem is mélyednék
bele. Ha valaki ezzel próbálkozik, az már úgyis tud valamit, amit az egyszerű
halandók nem. ;)
Térjünk vissza a történetek fordításához:
Már említettem korábban is, hogy sok helyen
szokás idézőjellel írni a párbeszédeket. Ezeket ne hagyjuk így, hanem írjuk át szépen
a magyaros kötőjeles formára, mert annak, aki ehhez szokott kifejezetten idegesítőek
lehetnek az idézőjelek.
Fontos, hogy ha szerinted furcsán mutatna
a szöveg abban az alakban, ahogy eredetileg volt, akkor cserélj fel pár mondatot,
vagy olvaszd őket egybe, ha szerinted túl tőmondatos a fogalmazása. Ebbe a kalapba
vehetjük azt az esetet is, ha valamit nem sikerül értelmezned, csak félig, mert
ekkor is összevonhatsz két – nem feltétlenül egymás melletti – mondatot, és a probléma
máris megoldódott.
A segítséget köszönöm Lenának!
*
Nos, azt hiszem, ennyit tudtam én
mondani az írás rejtélyiről. Biztosan lennének még apróbb dolgok, amikről
regényt lehetne írni, de szerintem az itt olvasható durván ötven oldal is
kellően biztos alapot és támpontot tud nyújtani a kezdő, és a haladó írók
számára is. Remélem, tudtam segíteni. :)
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki végig
olvasta, hasznosnak, vagy érdekesnek találta.
További élményekben
gazdag fejlődést kívánok mindenkinek!
Via
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése