5. lecke

5. LECKE

A KRITIKA

„Kritikát kérek!”, „Írj kritikát, ha elolvastad!” – Mindenki ezzel van, de ha kap valamit, akkor az általában nem kritika, hanem inkább csak vélemény. Ezért is van, hogy többen inkább csak véleményt kérnek, mert tudják, hogy nem fognak csak úgy minden másnap kritikát kapni. Viszont azok a tájékozatlan írók, akik a kritikáért pedáloznak… nos, ők igencsak meglepődnek egy kicsit, amikor kapnak egyet.

Mi is az a kritika?

Hát, egy kicsit más műfaj, mint az egyszerű vélemény, ugyanis itt kicsit hozzáértőbbnek és vesébe látóbbnak kell lennünk ahhoz, hogy jó kritikát írjunk. Az igazi kritika minden lényeges dologra kitér, vagyis ha egy pár soros szösszenettel találkozunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem kritikát kaptunk.

Mi az elsődleges cél?

Az, hogy rálátást adjunk/kapjunk arra, hogy milyen is az adott mű, amire érkezik. Ez nem csak az írott művekre igaz, hanem minden másra: filmekre, zenére, képekre, szobrokra, egyéb alkotásokra, akár emberekre is, stb.

Mi következik ebből?

Én speciel nem értek a szobrokhoz, csak annyit, hogy ha ránézek, akkor meg tudom mondani, hogy szerintem szép-e vagy sem. Ebben az esetben nem kritizálom azt a szobrot, csak esetleg kijelentem, hogy „nem értem, mit akar közölni”, vagy, hogy „nekem ez nem tetszik”. Nos, ez az az alkalom, amikor véleményt, nem pedig kritikát mondunk, és ez a jobbik eset, mert mi van akkor, ha egy hozzá értő, vagy még rosszabb, ha maga a készítő ott áll a hátam mögött, és durván visszaszól a kritikánkra: „Csinálj jobbat, ha tudsz!”. Teljesen igaza van: Véleménye mindenkinek lehet és van, de kritizálni csak annak szabad, aki ért hozzá! Ezt jegyezzük meg, máskor is fontos lehet.

Akkor most írjunk kritikát:

• Miért jó ez az alkotónak?

Ha mi írunk másnak, akkor javítani tudunk az alkotó hibáin, ha vannak. Ebből következik, hogy ha ő megfogadja a tanácsainkat, akkor olyan történetet olvashatunk, ami nekünk is jobban tetszik. Ha viszont szerintünk hibátlan a történet, amit olvasunk, akkor is illessük pár dicsérő szóval, hiszen megérdemli, ha már olyan jót ír, hogy kifogástalannak véljük.

Úgyhogy ajánlom mindenkinek – ígérjék meg ezt: „Mindenkinek írok véleményt, akinek beleolvasok a történetébe!” Ha ezt az „esküt” letesszük, elérhetjük, hogy magasabb színvonalú legyen a mai „írótársadalom”.

Viszont ami nagyon fontos: ne mondjuk meg a másiknak, hogy mit csináljon! Ne találjuk ki helyette a történetet, majd azt ő tudja, hogy mit akar. Ha pedig nem tudja… nos… ilyenkor általában ez meg is látszik a sztorin. És mire van szüksége egy ilyen sztorinak? Hát kritikára! Bravó, jó a következtetés! ;)

• Aztán folytathatjuk egy másik kérdéssel: Miért jó ez nekem?

Azt már megbeszéltük, hogy ha olvasóként funkcionálok, akkor miért jó, de azt még nem, hogy ha író vagyok, akkor miért.

Ez az a kérdés, amire mindenki tudja a választ, ha már kapott ilyet: egyszerűen jó érzés tudni, hogy nem feleslegesen dolgozunk, hanem van, aki időt szakít rá ebben a rohanó világban.

Most pedig jogosan jöhet a kérdés, ha valamelyikkőtökben felmerült eddig: Akkor miért mondom azt, hogy mindenkinek írjunk kritikát?

Egyértelmű: ez már a sokadik lecke, és szerintem mindenki egyre nagyobb joggal nevezheti magát olyan írónak, aki érti is a dolgát – még az is, aki csak most kezdi.

Lépjünk tovább:

Hogyan írjunk kritikát?

Sokféleképpen megtehetjük, de semmiféleképpen se anonimként – még akkor se, ha negatív a közölnivalónk. A névtelenség ellenszenvet kelt abban, akinek címezzük. Mondjuk a negatív vélemény is, de az már más kalapba tartozik. Lényeges, hogy figyeljünk oda a stílusunkra, nehogy megbántsuk az írót.

Vannak ám ékes példái a helyes és helytelen véleményközlésnek. Mit szólnátok hozzá, ha tíz kategóriákba tenném a klasszikusokat? Kezdjünk egy kis kiképzéssel – jöjjenek először a negatív megnyilvánulások és aztán térjünk át a pozitívabbakhoz. (A vélemények nem igaziak, én írtam őket, de mindre láttam már nem egy példát.)

1. Akinek nem tetszik

„Szia! Bocsi, hogy ezt mondom, de szerintem az írás jóval magasabb szinten kezdődik. Nekem nem tetszik az egész. XY”

Drága XY, köszönjük, hogy megtiszteltél azzal, hogy ránk fordítottál az életedből tíz percet, és még el is mondtad a véleményed…! Nem volt épp kedves, de tudott köszönni. Különben se tetszhet mindenkinek.

2. Aki unatkozik

„Szeva! Elolvastam, amit írtál, de nekem nem tetszett. Már ne is haragudj, de én a helyedben ezt nem hoztam volna nyilvánosságra, inkább államtitoknak nyilvánítottam volna. Na, csá! XY”

Hát igen, ő az, akinek unalmasan telnek a délutánjai, és már annyiszor írt véleményt különböző emberekhez, hogy már-már meg tanult burkoltan sértegetni. Hadd gratuláljunk, XY, örvendünk, hogy mi voltunk a következő áldozatod!

3. A bunkó paraszt

„Hát ez egy lapátra való kutyasz.art sem ér!”

Köszönjük, kedves Anonim, hogy ilyen őszinte voltál, de azért ennyire nem kellett volna. Ráadásul köszönni sem tud, káromkodik, és még a nevét is lusta odaírni ennek a nyúlfarknyi „szövegnek” a végére.

4. A fenékarc

„Hi! Nemtom honnan szedted, hogy neked írnod kéne de aki ezt tanásolta neked az naon átba.szott!!!!!! Ilyen béna történetet még sosem láttam!!! Jbban tennéd, ha most azonnal abbahagynád és leszednéd az egészet, mert BORZALMAS! H lehet ilyen nyomorékokról történetet írni, minj felfordul a gyomrom!!! A főszerplő meg egy ribanc, biztos te is ojan lehecc!!! xD Egyébként is milyen név az, hogy Alis meg Joe???Mennyé má, tök sz.arvagy és béna az íráshoz, mert amúgy is úgy írsz, mint egy ovis!!! Na csá! XY”

Ez szép… Helyesírási hibák és vulgáris kifejezések egymás hegyén-hátán, ráadásul egy utolsó szajhának titulálja az írót. Baja van mindennel, ami a történet része, nem tudja a szereplők nevét leírni, abban is hibát lát, amiben alapvetően nincs semmi olyan, amit az író bűneként fel lehetne róni. Triplán használja a mondatvégi írásjeleket, ezzel is hangsúlyozva a az egyéniségéért járó „fenékarc” megnevezést.

Na, ő pont az a kategória, akinek inkább ne is válaszoljunk, csak vegyük tudomásul, hogy élnek még nagyon hülye egyedek a Földön. Nem kell foglalkozni vele, hadd legyen kretén, ha neki úgy jó. Egyszer majdcsak felnő.

Viszont ha ijesztően sok ilyet kapunk olyan emberektől, akik között nincs kapcsolat, akkor azért gondolkodjunk el azon, hogy alkalmasak vagyunk-e az írói pályára. Az is lehet, hogy csak változtatnunk kéne valamin.

5. A szűkszavú sokatmondó

„Wáááááááá! Hát ez ku.rvajó!!!!!! FOLYTAAAAASSSDDDDDD!!!!!!!”

Azt hiszi jó fej, ha egy ismeretlennek káromkodik – ha a címzettet ismeri és mindig ír véleményt, akkor kevésbé gáz, de azért én szívesen meghallgatnám, hogyan ejti ki a hosszú D-t. Viszont amit becsülni kell benne az az, hogy legalább írt, lelkes, és kíváncsi a többire is. Amit viszont nem becsülünk az az, hogy luxus köszönni és az előbb is említett anonimitás. Persze például egy fórumon ezt is elnézhetjük a kis drágának. Köszönjük, legalább lelkesít, ami egy nagyon jó pont! :)

6. A hétköznapi

„Csumi! Tetszik a történeted, örülnék, ha folytatnád, mert engem érdekel. XY”

Becsülendő, hogy írt nekünk, Kedves XY, többet is elfogadtunk volna fél sornál, de azért még köszönjük!

Van is, meg nincs is… semmit nem mondott, csak azt, hogy tetszik, és hogy olvasná tovább is. Ez már egy alap löket, ha van kinek írnunk, nemde?

7. A vélemény

„Halii! Minden részed olvastam, szerintem jól írsz, de párszor nem értem, hogy mi történik. Lehet, hogy el kéne olvasnom még egyszer a 13. részt, és úgy világosabb lenne, csak siettem. Amúgy nagyon bírom a főszereplőt, Alisa-t, meg Joe-t is, mert jó arc. Alisa jó barátnőm lehetne. Remélem, folytatod! XY”

XY kicsit burkolta az információkat, de azért látszik, hogy nem épp a leghozzáértőbb emberrel állunk szemben. A lényeg az, hogy tetszik neki, bírja a szereplőinket, de ott van a célzás is, hogy fogalmazhatnánk kicsit érthetőbben is. A nagyon sértődékenyeknek lehet, hogy ez bántó, de ez legalább hajlik az oly sokat emlegetett kritika felé. Neki is köszönjük!

8. A kritikaszerűség

„Helló! Imádom a történeted, de azért lenne rajta mit javítani. Bizonyára nem régen írhatsz, éppen ezért sok sikert kívánok a fejlődésben! XY”

XY rálépett az őszinteség rögös útjára, köszönjük neki, hogy írt. Azt persze nem árulta el, hogy mik a hibáink, ránk bízta, hogy találjuk ki – ezt már kevésbé köszönjük. Ha már őszinte, akkor legyen még őszintébb, és írja meg, hogy szerinte min kéne csiszolni. „A kisujját nyújtja, és kell a fél karja.” – Rendben, de a fél őszinteséggel nem megyünk sokra, csak a buksinkat törhetjük rajta. Elsiklani viszont nem érdemes fölötte, mert nem sértegetett, hanem dicsért és feltételezett. Az pedig nem bűn.

Egy szó, mint száz: ilyet ne nagyon írjunk, akkor inkább maradjunk az egyszerű véleménynél.

9. A lelkes dicséret

„Sziaaa! A te történeted annyira, de annyira jóóóóó! *.* Úgy imádom, már alig várom, hogy kiderüljön mi lett Alisával!!! Egyszerűen bolondulok érte, a rajongód vagyok! Hogy tucc ilyen jól írni? És Joe olyan kis édes, annyira imádom és úgy irigylem Alisát, amiért ilyen pasija lesz! Ugye az lesz? Mondd, hogy igen! Már alig bírom kivárni, hogy összejöjjenek! Siess a következő résszel, mert nagyon izgulok!!! XY”

 Milyen kis édes! =D Legfőképpen a rajongó szó az, ami miatt az író sokszor el fogja olvasni, miután megkapta. Ha azt szeretnénk elérni, hogy az író nagyobb lendülettel folytassa a történetét, akkor egy ilyennel kell meglepnünk, mert ez egy igazi önbizalombomba. Dicsérő szavak egy rakáson, első olvasásra fel sem lehet fogni rendesen, de azt tudjuk, hogy aki írta, annak nagyon tetszik az alkotásunk. Minden szavából sugárzik a lelkesedés, szinte istennek érezzük magunkat, mire a végére érünk.

Ami nem jó: egyetlen hibát sem közöl, ez valahogy eszébe sem jut – ami nem feltétlenül baj, de lehet olyan történettel találkozni, amelyikre már érkezett már ilyesfajta vélemény, és közben lett volna pár szembeszökő hiba, amit érdemes kiemelni. Habár ez lehet, hogy abból adódik, hogy őt nem zavarja pár elgépelés; erre bizonyíték a „Sziaaaaa” és a „jóóóó”.

XY-nak ismételten köszönjük, hogy írt.

10. A nagybetűs KRITIKA

„Szia! Nem rég találtam rá a történetedre, és szerintem érdekes. Sok benne a fordulat, de alkalmanként kicsit túlzásba viszed, és hamar váltasz a cselekvések között. Lehet, hogy ezzel a drámai fordulatokat szeretnéd érzékeltetni, de véleményem szerint jobban tennéd, ha kicsit lassítanál, mert néhol követhetetlenek a változások. A főszereplőd viszont nagyon kedves, mondjuk néha túl naiv, bár a többi szereplőd kissé jellemtelen. Lehet, hogy túlságosan az elején járunk még a történetnek, és azért gondolhatom így. Remélem, későbbre kiforrnak a jellemek is.

Ezen kívül a leírásaid néhol pontatlan képet adnak, és az is előfordult már, hogy meghazudtolták magukat. Én például nem láttam még tölgyből készült fenyőajtót, míg nálad egy részen belül ugyanaz az ajtó kétféle fából készült. Az ilyenekre vigyázz, hogy többször ne kövesd el, mert az ezeken elcsúszhat a jelenet komolysága és átválthat valami olyanba, amit nem igazán szeretnének írni az írók. Gondolom, te sem akarsz a nevetség tárgya lenni pár buta kis hibáért.

És lenne itt még valami: tanácsolnám, hogy mielőtt felteszed, nézd át, mert minden részedben akad pár elgépelés, és nagyon kizökkent az olvasásból.

Amit viszont nagyon szeretek, azok a párbeszédek, a humor és maga az alaptörténet. Rémesen kíváncsi vagyok már, hogy ebből a hatalmas zűrzavarból mit hozol ki a végére. Engem biztosan érdekelni fog.

Megpróbálok máskor is írni, ha az időm engedi. XY”

 Na, ez lenne az, ami igazán építő jellegű, tartalmas. Egyik kezével üt, míg a másikkal simogat, de egy igazi kritika ilyen. Persze sokkal jobb, ha csak simogat, de ha szükség van rá, akkor ki kell emelni a hibákat, és tanácsot is ad hozzá, hogy mivel lehet javítani rajta. A megfogalmazása nem komolytalan, de nem is túl komoly, és ritkán használt idegen szavaktól mentes – ez legfőképpen akkor fontos, ha látjuk az írásokon, hogy az író nem nagyon használja őket. Mégiscsak annak kell alkalmazkodni, aki olvassa a másikat. ;) Persze, ha nem találunk semmit, amit hibának veszünk, akkor elmondhatjuk neki mindazt, amit jónak találunk, hadd lássa, mennyi jó oldala van a történetének.

Aztán ha a végét nézzük, akkor ott van benne, hogy érdekli a folytatás is, és még egy ígéret is, miszerint írni fog máskor is.

Ez igen XY, így kell kritikát írni!

És még akad itt pár dolog, amit érdemes megfogadni annak érdekében, hogy szimpatikusak legyünk az író szemében:

· Ne sértegessük az írót, kivéve akkor, ha a harmadik vagy a negyedik pontba sorolnánk magunkat.

· Bánj úgy vele, ahogyan te szeretnéd, hogy bánjanak veled!

· Figyelmesen olvasd el azt, amire írsz! Találkoztam már, olyannal, hogy az aktuális véleményező szerint meghalt a főszereplő, miközben ez a történet végén egyáltalán nem derült ki egyértelműen (mindezt egy verseny keretei között az egyik zsűri állította, és azért húzta le az adott – egyébként jó – művet, mert ő nem szereti, ha meghalnak a szereplők… Elég gáz.). Nem veszik jó néven az írók, ha az olvasóik elsiklanak a teljesen egyértelműnek tartott információk fölött. Tehát nem árt odafigyelni.

· Ne mondd azt, hogy „ez nagyon béna”! Tanuljunk a képzeletbeli szobros esetről. Ha viszont jogosan állítod ezt, akkor is próbáld meg a legkevésbé sértően és burkoltan a „művésznek” feltálalni.

· Ne befolyásold magad! Ha olyan helyre írsz, ahol láthatod más véleményét, akkor csak utólag olvasd el őket.

Ha pedig mi kapunk véleményt (néha előfordul), akkor mindenképpen tegyük meg a következőket:

· Köszönjük meg, hogy írt, és közben legyél kedves! A fenékarcoknak és a bunkó parasztoknak nem kötelező válaszolni, de ha valahol látok ilyet, bennem mindig feléled a késztetés, hogy diplomatikusan elküldjem a búsba.

· Ne követeld a kritikát, mert egy akaratos embernek még kevésbé fognak írni. Inkább bűvöld el őket azzal a maximummal, amit ki tudsz préselni magadból!

· Itt is igaz, hogy bánj úgy a másikkal, ahogy te szeretnéd, hogy kezeljenek téged. Ha kapsz egy tízes kategóriájú kritikát, akkor ne ugorj a másik torkának, mert pár dolgot máshogy lát, mint te. Gondold át azokat, amiket leírt Neked, mert lehet, hogy pont ő tudja a megoldást az összes írásbeli problémádra. Ne légy gyerekes.

· Vizsgáld meg a rád érkezett vádakat és csak akkor ellenkezz, ha szerinted alaptalan. Ha ez nem így van, akkor azt fogják hinni rólad, hogy rögtön elsírod magad, ha csúnyábban szólnak hozzád. Ha pedig egy idióta ír rád és támadsz… nos, ilyenkor azt bizonyítod, hogy egyugyanazon a szinten vagytok.

· Ha hibáztál ismerd be! Így sokkal bölcsebbnek fognak titulálni. Ha tényleg volt egy hibád, akkor jobb azt mondani, hogy „Igen, tényleg, köszönöm az észrevételt”, minthogy „Most te mié’ szólsz bele? Nem rád tartozik”. Ha felteszed a netre, onnantól kezdve mindenkire tartozik.

· Ha viszont nincs igaza, segítségedre vannak az érvek. Kulturáltan mondd el neki, hogy ezért és azért nem helyes az állítása.

· Érdemleges válasz kéretik! Ha kapsz egy tizenöt soros véleményt, akkor ne csak annyit írj vissza, hogy „köszi”! Biztosan több gondolat is eszedbe jutott, mialatt olvastad, és ha a véleményező már rád fordította az idejét, akkor legalább öt sorban próbálj meg válaszolni. És ugyanez igaz a másik végletre is: egy fél soros mondattöredékre ne válaszolj egy oldalban. Kinevetteted magad.

6. lecke

6. LECKE

ÉRVELÉS, VITA, ÉS ESSZÉ

Ígérem, ez az lecke közel sem lesz olyan hosszú, mint az előző és most nem foglak titeket agyament példákkal traktálni! Na, akkor lássuk mi vár ránk!

Lehet, hogy butaságnak találjátok, de a nyelvtankönyvünk első témái ezek. Érettségire kellenek, és úgy döntöttem, hogy pár bekezdésben a magam módján összefoglalom azt a három-négy oldalt, amit a könyvünk ír. Elvégre ezek is az írás részei, és ha már írni tanulunk, akkor térjünk ki a lehető legtöbb ágazatra.

Érvelés:

Mikor kell érvelnünk?

Ha meg akarjuk védeni az álláspontunkat a másikkal szemben. Érvelni rengeteg dolog mellett lehet, csak ki kell egy kicsit nyitni a szemünk. Lehet hosszan, röviden, de a lényeg ugyanaz: a felépítés és az, hogy az érvek megfeleljenek, és ne csak légből kapott dolgokkal dobálózzunk a másik felé.

Hogyan épül fel?

Először is szükségünk van arra, hogy tudjuk, hogy hol is vagyunk, kiket kívánunk megszólítani. Ha egy felnőtt társaságot, akkor beszélhetünk komolyabban, de ha tizenéves iskolásokat, akkor bizony a könnyedebb hangnem és stílus a megfelelő. Ezt a stílust viszont az érvelésünk befejeztének végéig tartanunk kell, ha azt akarjuk, hogy figyeljen is ránk a hallgatóság, és ne csak alapzajnak tekintse a hangunkat – vagy az írásunkat ne használják altatónak az ágyban.

 Viszont nem szabad a ló túlsó oldalára esni sem. Hiába beszélünk diákokhoz, mégsem alkalmazhatjuk a „Csá csumi, nekem ez és ez a véleményem, bazzeg! Puszi!” típusú megszólítást. Ezt sem szabad a végletekig fokozni.

Ha már hozzászóltunk a társasághoz, akkor el is kezdhetjük felsorolni, hogy mit gondolunk. Ez a rész két részből tevődik össze: érvek és cáfolatok, de mindezeket megelőzi egy-egy tételmondat.

Mi is az a tételmondat?

Egy egyszerű kijelentés, amit aztán a bekezdés további részében kifejtünk és érvekkel alátámasztunk.

Érvek: legyenek meggyőzőek, de ne erőltessük őket rá a jónépre. Ha mondjuk arról beszélek, hogy én E/1-ben szeretek írni, akkor ne kezdjem el hangosan kiabálni, hogy: „Hé, emberek, írjatok E/1-ben, mert az jó! Sokkal közvetlenebb az E/3-nál!” Na, ilyet ne! Egyáltalán nem meggyőző, inkább nevetséges, aminek az lesz az eredménye, hogy kiröhög minket a közönség, vagy otthagy, mert egy ilyen komolytalan előadótól nem kíváncsi többre. Inkább legyünk megértőek a másik táborral is, aki az E/3-at szereti jobban. Biztosan nekik is megvannak a saját érveik, hogy miért ír úgy, ahogy ír.

Cáfolatok: nézzünk át a túloldalra is, keressük meg az előnyeit és a hátrányait, és ezeket is sorakoztassuk fel az érvek mellett. Az ellenérveknek is szükségük van a tételmondatokra, úgyhogy őket se felejtsük ki a sorból. De vigyázzunk arra, hogy ne tűnkön úgy, hogy nem tudjuk melyik oldalon állunk. Fontos, hogy le lehessen szűrni kinek vagy minek a pártján állunk. Csupán át kell látni a „túloldalra” is; meg kell érteni azt a „pártot” is.

Példák: ez leginkább egy tárgyaláson lehet döntő, de a közéletben sem árt, ha van pár vitadöntő példa a tarsolyunkban.

Mi hiányzik még?

A lezárás. Ebben a részben vissza lehet utalni a címre, és ez főleg akkor jön jól, ha frappáns címet kaptunk. Az ilyen lehetőségeket, amikben valamilyen szójáték van tanácsos kijátszani. Nagyon lényeges, hogy itt már ne hozzunk fel új érveket. Itt is megszólíthatjuk a közönséget, de az elsődleges cél az mégis az, hogy befejezzük, amit addig mondtunk vagy írtunk. A végén jó, ha van egy megfogó gondolat, ami megragadja a hallgatók figyelmét és elgondolkodtatja őket – elvégre általában mindenki az elejétől a vége felé halad a dolgoknak, így a mondanivalónk utolsó gondolatai fognak megmaradni leginkább a fejükben, nem az, amit előtte elhadartunk.

Vita

Nos, akkor vitatkozzunk egy kicsit, de természetesen csak képletesen. Ez nem is igazán az írás része, de ha már itt van, akkor foglalkozzunk vele is.

Mikor beszéltünk vitáról?

Hát nem akkor, amikor veszekedünk, de nem ám! Vitáról akkor van szó, amikor kulturáltan megosztjuk a vitapartnerünkkel, amit gondolunk, és ő is ugyanígy válaszol. A két vagy több partner ellenkező állásponton van, és az a céljuk, hogy megvédjék a saját igazukat – aztán van, hogy ez nem jön össze, mert az igazság félúton elakad, de ez már nem ide tartozik. ;)

Ami fontos:

· Vita közben nem támadjuk a partnerünket. Csak diszkréten és őszintén, semmi forrófejűség.

· Türelem! Hallgassuk meg, mit akar a másik!

· Kritikusan kell felfognunk a témát, nem szabad személyeskedni, vagy elfogultnak lenni. A személytelenség ugyanúgy érvényes az érvelésre is; ott sem sértegetjük sem a rendőröket, sem a szőke nőket.

· Az előző pontból következnek a jó érvek. Ha nem rendelkezünk ilyennel, akkor a vitában „alul maradunk”.

· Nem árt rendelkezni némi információval az adott témáról. Készüljünk fel, ha előre tudjuk, hogy valakivel ilyenbe keveredünk, de a naprakészség sem egy utolsó szempont.

· Legyünk körültekintőek: próbáljuk meg a másik szemével is látni a helyzetet. Így sokkal könnyebb lesz megértenünk és átlátnunk, hogy ő mit akar.

· Stílus – ha káromkodunk, lekezelően beszélünk, vagy olyanok a gesztusaink, akkor a partnernek nem lesz valami jó a benyomása rólunk.

Részei:

Tételmondat, érvek, keresztkérdések, cáfolatok, összegzés – és van még itt egy pont, ami a fogalom meghatározás. Ez lényegében csak azt takarja, hogy nevezzük meg pontosan miről is kívánunk vitatkozni. Véleményem szerint a példázat is belefér ebbe a cilinderbe.

Akkor most nézzük azt, ami nem volt benne az érvelés témában:

Keresztkérdés:

Mi ez?

Ez az a rész, amivel jól keresztbe lehet tenni a partnernek. Célja, hogy az „ellenfél” álláspontja meggyengüljön az adott kérdéstől, míg a miénk erősebb lesz tőle. Ha valaki viszont egy ilyennel támad felénk, akkor valahol mondhattunk valami olyat, ami ellent mond saját magunknak, vagy nem pontos, amit mondtunk. De ha a partner úgy támad, hogy találunk a kérdésében egy kibúvót, akkor érdemes visszaadni neki a labdát. Ezzel megint csak mi kerülünk fölénybe.

A cáfolatokkal is bebizonyíthatjuk, hogy a másik helytelen dolgot állít. Ha „megcsúszik” a fogalmazásban, akkor okkal könnyebb rácáfolni vagy egy keresztkérdéssel mattot adni neki.

Esszé:

Egy olyan dologgal állunk szemben, amit érettségin is kell írni. Hát én nem repesek túlzottan az örömtől, de azért nézzük meg ezt a témát is.

Mi az az esszé?

Egy különleges, összetett műfaj. Témájában tudományos műhöz, kommentárhoz hasonlít, de megfogalmazásában a szépirodalmi és a szónoki művekkel rokon (pl.: érvelés, avagy retorika.) Szükségünk van a megírásához némi tudományos jellegű forrásra és tárgyi tudásra.

Mi a témája?

Általában műértelmezés, pályakép bemutatás vagy összehasonlító elemzés a fő cél.

Nagy szerepet kap benne az egyéni értelmezés, az érzelmi mozzanatok. Stílusában jó, ha változatos mondatformákat, szóképeket, alakzatokat használunk.

Milyen a felépítése?

A bevezetésében megfogalmazzuk a szöveg témáját, vagy indoklást adunk a témaválasztásra.

A tárgyalás tartalmazza a részletes kifejtést, értékelést. Ugyanúgy tartalmaz tételmondatokat, mint az előző két műfajunk, és ezeket szemléltetett érvek támasztják alá.

A befejezésben pedig összegzünk, és itt érdemes visszakanyarodni az indításnál felvetett gondolatokhoz. Nem ritka a váratlan, hatásos érvet tartogató befejezés sem.

[Segítségemre volt az iskolai nyelvtankönyvünk és az órai tapasztalataim.]